Második rész: mégis hogyan térhet el néha az elmélet, néha az elképzelés a valóságos megvalósítástól? Kik azok akiknek van idejük elmélkedni, és mivel nem létezne semmi cselekedet nélkül, mi az a lépés, ami miatt az elmélkedés és a valóság különbözik? A következőkben ezt fejtem ki. 

Egy kollégámtól (is) hallottam, hogy "az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség". És mástól is olvastam:

Miről is van szó? Biztos találkoztál már egy-két családi jótanáccsal, amit annyira sem tudtál beleképzelni a valóságba, például a generációs különbségek miatt, mint Pikacsut a Dallas-ba. Vagy amikor a főnököd jött egy új ötlettel, hogy hogyan lehetne jobban csinálni valamit, amit amúgy te csinálsz. Ezek a "félreértések" megtalálhatóak az élet minden területén. És mint azt az első részben írtam: "Kik elmélkednek a gyakorlaton? Akiknek van idejük gondolkodni. És minél több időd van gondolkodni, annál messzebb vagy a tevékenységtől, amin gondolkodsz."

Még mélyebbre ásva, és nagyon nagyon nagyon leegyszerűsítve, megtisztítva minden mellék gondolattól és tölteléktől, általánosítástól, én azt mondanám, hogy a differencia oka általánosságban az EGO. Azaz te magad. A kérdés mindig, hogy kinek az EGOja.

Hogyan is néz ki ez a mindennapokban? Hogy képzelnéd el a döntés folyamatát?

Vegyünk egy példát. Képzelj el egy íjászt. (Azért egy íjászt, hogy át tudd érezni, hogy a döntés egy összetett folyamat, az íjat is ki kell húzni, vagyis energiabefektetésbe kerül, döntést hozni pedig csak egy pillanat, és a döntésed hatása, azaz az nyíl rombolása sem visszafordítható, maximum esetleg korrigálható.

Az íjász adatai például a szélirány, szélerősség, páratartalom és még maga az íj, a nyíl, az íjász tapasztalata és még a jelenlegi állóképessége is. Az irány pedig, hogy merre lőjön. Az íjász is, mint mindenki a kapott információk alapján hoz döntéseket, viszont hogy a több lehetséges megoldás közül melyiket válassza, azt a befolyásoló tényezők határozzák meg. Mert teszem azt a célpont, azaz a választás lehet egy nyúl, egy vaddisznó és egy őz, amik ott állnak egymás mellett eszegetve a réten. Az 'adat', úgy mint környezeti hatások, mindegyiknél ugyanaz, viszont az 'irány' mindegyiknél más. És nagy valószínűséggel ahogy lelövi az egyik állatot, a másik kettő elszalad, szóval okosan kell választania.

Adott minden információ, viszont számolnia kell a következményekkel is, hiszen minden döntésnek van következménye, okozata. Ha a nyulat lövi le, lehet holnap is vadásznia kell, mert kevés rajta a hús és az egész családnak nem biztos elég. Ha a vaddisznót választja, kockáztatja, hogy rátámad, mert elég szívós jószág, egy nyíl lehet nem elég, viszont sok a húsa, ami 1-2 hétre is elég az egész családnak. Vagy lelövi az őzet? A húsa is jó, igaz, csak kb 1 hétre elég, 1 nyíl is elég lehet, viszont a bundája nem ér annyit.

Mindegyik esetnél van pro és kontra. Ott áll az íjász a kilövés előtt, vagyis a döntés meghozatalának pillanatánál, körülötte az erdő, előtte a 3 vad. Mind a három döntést átgondolta, kiszámolta, vagyis ismert minden közvetlen adat az adott helyzetben és a döntés előtt, azaz a nyíl kilövése előtt áll. Logikusan kiválaszthatná a megoldást a befektetett energia, az idő és a megtérülés közt.

Az előbb elárultam magam, mert szerinted csupán a közvetlen információk hatására hozza meg a döntést? Mielőtt tovább olvasod, fel tudnál sorolni mik lehetnek még hatással az íjász döntésére? Írd össze, hogy el ne feledd és írd meg alul, hogy mi maradt ki még a lenti felsorolásból, szívesen elbeszélgetek veled a témáról.

Eddig direkt nem említettem a közvetett hatásokat, az olyan tényezőket, amik nincsennek ott az adott pillanatban, hanem csak hatással vannak az íjász döntéseire, mint ismerősök, érzelmek, üzlettársak... Mert azon túlmenően, hogy éhes a család és fázik a bunda nélkül, mi van, ha a gyerekének ígért egy vaddisznó agyarat? Biztos örülne neki a kis lurkó. Vagy az asszonynak ígért egy nyúllábat szerencsehozónak? Mi van, ha a szomszéd előtt is kérkedni akar, hogy milyen szép vadat lőtt és az agancs díszíteni fogja az ebédlőt? És mi van a közvetlen, és mégis közvetettnek tűnő, vagy annak tekinthető hatásokkal? Mi van, hogyha az objektív hőmérsékleti értéket a vadász szubjektíven hidegnek találja és már nagyon menne haza? Szerinted hatással van a döntésére? (például voltál már éhesen vásárolni? Ne tedd többet, sokat spórolhatsz vele.).

Ha két íjász állna egymás mellett, a környezeti hatások lényegében ugyan azok lennének, mégis a közvetett és szubjektív hatások miatt teljesen más döntés születhet. Más család, más ismerősök, más öltözet, más megfigyelő és érzékelőképesség… minden, tényleg minden faktor befolyással van a döntéseinkre.

Fogadjuk el és figyeljünk oda, hogy döntéseink során közvetlen és közvetett ingerek is nyomást gyakorolnak ránk. (házi feladat, figyeld meg magadon, hogy amikor vásárolsz, valami komolyabbat, mint egy kenyér, milyen érzelmek ugranak be és azok hogyan befolyásolnak az adott pillanatban).

Döntést hozni akár hosszabb folyamat is lehet, viszont a döntést meghozni egy pillanat. 

     Vajon minden adatot feldolgozott az íjász, hogy a lehető legjobb döntést hozza meg? Emlékszel, hogy két elem alapján hozol döntést, adatból és irányból. Eszedbe jut esetleg valami, ami szerinted még egy döntés kimenetelére hatással lehet? Valami, ami esetleg hozzájárulhat, hogy a gyakorlat különbözik az elmélettől? Azon felül természetesen, hogy az eltérés abból is eredhet, hogy vagy az adathalmaz, azaz az információ, amikre alapozva döntés akarunk hozni hibás, ami azt jelentheti, hogy minőségileg nem megfelelő, esetleg nem teljes, vagy csak úgy hisszük, hogy minden megvan, de mégsem, vagy mert az irányt rosszul választottuk meg.

Azonban a két részen felül a döntési egyenletnek, van egy plusz néha láthatatlan eleme, ami mind a két döntési elemnek a része is meg nem is. Ez a réteg a döntésre nincs hatással, viszont annak minőségére igen, mert mint ahogy a bemenetnek, a kimenetnek is van minőségi faktora. Ez nem egyenlő a tapasztalattal. Merthogy döntést hozni felelősséggel is jár, és ritkán van módunk arra - hogy a példánál maradjunk - hogy egy kilőtt íjat, vagy egy felrobbantott házat ki tudjunk javítani. Ez a néha láthatatlan réteg olyankor okoz problémát, frusztrációt, amikor valaki olyan döntést hoz, akinek a döntéshozatali szintje nem egyezik a felelősségvállalási szintjével. Ez pedig minden egyes helyzetben más és más.

A képlet eszerint módosul:

Amennyiben "felelősségvállalási szint / döntéshozatali szint" nagyobb, mint 1, a minőség megfelelő, ha azonban a döntéshozatali szint nagyobb, mint a felelősségvállalási, a minőség nem lesz megfelelő. Mégegyszer, a tapasztalat az adat része, ha leegyszerűsítjük, azonban kivehetjük szorzónak is.

Hogyan fejleszthető a döntéshozatali képesség? Pont úgy, ahogy még gyerekkorunkban csináltuk. Gyakorlunk, gyakorlunk és gyakorlunk. Néha sikerül, néha nem, néha csokit eszünk utána, néha sarat és horzsolásokat szerzünk, mert ezt hívják gyakorlásnak, szűkebb körökben fejlődésnek. Gyakorolni pedig a döntéseket és a felelősségvállalási szinteket is lehet, feszegetve a határainkat.

Megtanultuk még a pelenkás korszakunkból, hogy döntéseinknek kimenetele van, ami visszahat az életünkre, mert vagy megdicsérnek érte, vagy leszidnak miatta. Mi pedig (alapesetben) jobban szeretjük a jutalmakat, mint a büntetést. Plusz jóhír, hogy tudományosan bizonyított is - úgyhogy fogadd el - hogy az élőlények könnyebben tanulnak egy jutalomközpontú, mint egy büntetés vezérelt tanulási folyamat során. Vagyis már csecsemőkorunkban elkezdjük a döntéseink képletébe belekalkulálni a jövőt. A "mi lenne, ha…" faktort. Mi lenne, ha a nyulat, a vaddisznót, vagy az őzet lövöm le? Az asszony ugyanúgy örülne annak, hogy dicsekedhetek az aganccsal a szomszéd előtt, mintha kap egy megígért nyúllábat? Jó és jobb döntéseket pedig csak saját tapasztalataink, vagy közvetetten más tapasztalataira építve tehetjük. Hiszen "az okos ember más kárán tanul", és hogy hogyan? Mert érdemes könyveket olvasni.

Az élet olyan, mint egy sakkjátszma. Még hogyha nem is tudatosan, mindenki sakkozik az élet minden pillanatában. A különbség, hogy ki hány lépésre előre kalkulál, mit képes feláldozni a játék során (jelen esetben hány bábút, vagy egy korábbi cikkemből merítve, időt, pénzt, energiát, egészséget… áldoz fel) , hogy megnyerje a játékot és milyen tisztán látja a "játék célját" és milyen jól ismeri a szabályokat.

És mi van akkor (vagyis úgy gondolod), hogy te tényleg mindent megtettél, már már tökéletes vagy és mindig a legjobb döntéseket hozod, mégis akkor hogyan van hatással ránk a nagyvilág? Egy ilyen gondolkodással valójában azt mondod, hogy "ki az akit hibáztathatok a sorsomért". Hidd el, akkor kezdesz el fejlődni, ha minél több felelősséget vagy képes magadra vállalni. Több sikerkonferenciás és sikerkönyvben találkoztam azzal a hasonlattal, hogy amikor valaki másra mutogatsz (1 ujjal), 3 ujjal magadra mutatsz (amik a tenyeredet érintik).